Nagyon hamar eltelt az ERASMUS+ ösztöndíjas időszak első hete. Örömmel vettem tudomásul az első nap, hogy a fogadóintézmény nagyon precíz tervekkel készült arra, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot tudjam gyűjteni. Hétfő reggel főigazgató úr mellett az önkormányzat nemzetközi koordinátora és a teljes felső vezetés fogadott egy értekezleten, amelyen a kötelező udvariassági körök után nagyon hamar a praktikus teendőkre tértünk. Elmondták, hogy pontosan mikor, hol és kivel fogok együtt menni a különböző értekezletekre, megbeszélésekre. Igazi mélyvíz volt, ugyanis az első nap reggel 9.30-tól egészen 19.30-ig tartottak a megbeszélések, szakmai programok. Nagyon régen éreztem magam ennyire fáradtnak a nap végén. Zúgott a fejemben a francia nyelv és a sok bejövő információ. Egy hosszú sétával regenerálódtam hazafelé beszívva a francia főváros semmivel össze nem hasonlítható hangulatát.

A második nap egy vezetői továbbképzésen vettem részt, amelyen a hálózat összes fiókkönyvtárának igazgatója és igazgatóhelyettese volt jelen, majd délután egy közalkalmazotti vizsga bizottságában találtam magam. Franciaországban a könyvtárosok közalkalmazottak, akik a különböző fizetési osztályok között vizsga letételét követően léphetnek előre. Szerdán a hálózat vezetőjével együtt készítettük el a beosztásokat, majd délután a korábban előléptetettek eligazítására került sor.

Az eddigi legizgalmasabb nap a csütörtök volt, amikor a legendásan híres francia szakszervezetekkel való érdekérvényesítő tárgyalásokon vehettem részt. A könyvtár stratégiájának az elfogadásához szükség van a szakszervezetek jóváhagyására. Igazi kard-ki-kard, teátrális jelenetek fűszerezték a szakmai diskurzust, amelynek a végén azonban valamennyi fél elégedetten állhatott fel. Délután egy vezetői posztra interjúztattuk a jelölteket főigazgató úrral, este pedig egy belvárosi fiókkönyvtár vezetőjével egyeztettünk.

Pénteken először egy költségvetési megszorítás miatt összehívott vezetői értekezleten, majd egy infrastrukturális kérdésekről szóló megbeszélésen vettem részt, végül délután újra két fiókkönyvtárat látogattunk meg.

A 68 könyvtárat számláló fiókkönyvtári hálózatban annyira sokakkal sikerült találkoznom és megismerkednem egy hét alatt, hogy amikor vasárnap – csak a magam örömére – beültem egy fiókkönyvtárba olvasgatni, megszólított a tájékoztató könyvtáros, hogy nem én vagyok-e a „collègue hongrois”, akivel a napokban találkozott, amikor a vezetőséggel volt dolga. Hát igen, ezek szerint nem csak nekem emlékezetes az ittlétem. Jó hír, hogy a magyar kolléga még marad egy hétig Párizsban, és nagy izgalommal várja a következő feladatokat!